314

Czuczor Gergely cserkészcsapat

Rólunk

Csapatunk Budapesten működik, a Felső-krisztinavárosi Keresztelő Szent János plébánián. Elsősorban a plébániához tartozó és a környéken élő, hat évnél idősebb lányoknak és fiúknak nyújtunk közösséget, lehetőséget adunk idejük hasznos és élvezetes eltöltésére. A világ legnagyobb ifjúsági mozgalmának, a cserkészetnek vagyunk helyi megvalósítói. A cserkészet olyan önkéntes, vallásos alapokon nyugvó, politikamentes nevelőmozgalom fiatalok részére, amely nemre, származásra, bőrszínre vagy vallásra való tekintet nélkül nyitott mindenki felé. Célunk hozzájárulni a fiatalok testi, szellemi, társas és lelki képességeinek minél teljesebb kibontakoztatásához, ennek eléréséhez a cserkészmódszert alkalmazzuk.

A csapat 1925-ban alakult, majd a betilás és az illegalitás után 1989-ben indult újra, működésünk azóta töretlen. Jelenleg nagyjából nyolcvan fiatal tagunk van, akik 6-8 fős kisközösségekben, hetente vesznek részt kisebb-nagyobb programokon, illetve a minden nyáron megrendezett táborunkban.

Kapcsolat

  • A csapat székhelye: 1124 Budapest, Apor Vilmos tér 9. Keresztelő Szent János Plébánia

  • Csapatparancsnok: Czibulka Áron

  • Drótposta: cspk@314czuczor.hu

A csapatba jelentkezni ide kattintva lehet.

Levelezőlisták